Born to be wild...

Szombaton elmentünk egy brockenhaus-ba (bolhapiachoz hasonlítanám) és szereztünk Lucának egy bringát. Persze rögtön ki kellett próbálni, irány a park!


Karikázás után még maradt energiája focizni is a Kisasszonynak.

A Mama főztje

Végre beszabadultam egy ázsiai boltba, hogy beszerezzem kedvenc kínai tésztaleveseimet. A választék impozáns, hát minden kedvelt ízből választottam. Rák, marha, kacsa.

Eljött a kóstoló ideje, a legnagyobb kedvenc, a rák ízesítésű leves:

Az első kellemes meglepetés akkor ért mikor kinyitottam a zacskót, mert a jól megszokott sárgás kemény tészta helyett, gyönyörű üvegtészta nézett vissza rám. Aztan előkerültek a fűszeres tasakok, amik egy plusz zacskóban kaptak helyet. Tehat szépen szeparálva minden... nagyon pozitív.

Aztan odatettem főni és kiderült a turpisság. Iszonyat erős citrom szag (ekkor derült ki számomra, hogy ez valószínűleg citromos-rákos leves). A citrom szaga, amit egyertelmuen az azúr wc-illatosító szagára emlékeztetett, egyetlen pillanat alatt betöltötte a konyhát. Az íze meg...  gyakorlatilag egy fél falatot vettem a számba, amit azonnal ki is köptem, de meg egy nap múlva is ereztem az izét!

Ezert hát megnéztem, hivatalosan mi is az izésítés, és egyetlen európai (német) feliratot találtam, aszongya: „Mama instant rizstésztalevese, Tom Yun koong ízben“!!!

Egy életem, egy halálom, kipróbáltam a marhásat is.

Ez már a jól megszokott állagú tészta, hozzá a fűszerek. Szag alapján igazából nem feltétlen jó, amit az íze is alátámaszt. Viszont erős az íz, és elnyomja (legalább valamennyire) az előző levesét.

Összkép: gyakorlatilag cérnametélt, felforrósított barna-szószban.

Azért fájt utána a hasam…

Sárkányölő (nem)szent G.

Hát szerdára egy igazi sárkány jelentkezett be hozzánk. A főbérlő.
Gondoltam ha már jön, le is tisztázhatjuk az anyagi félreértéseket, mint hogy miért jött nekem olyan levél hogy nem fizettük be a bérleti díjat, ha egyszer már hetekkel előbb átutaltuk, és miért nem ért még ide december óta a kaució. Csabi segítségével el is ment a levél... ééés semmi válasz napokig.

Jöhet a titkos fegyverünk :D

Erika (Zürich) egy telefonja után még kissé morcosnak tűnt a néni, mondván menjünk utána a kauciónak, amit Ők utaltak

-khmmm... vegyész, vagy ingatlan kiadásokkal foglalkozó ember kell a melóra? 
-Vegyész!
-akkor tuti valami bankos-ingatlanos dolog lesz

Erika ezt is megpróbálta, meg aztán én is, de hát furcsa módon más számlájáról, más utalásairól nem adnak ki információt. Meglepő.

Erika - e-mail a sárkánynak ééés csoda történt. Megígérte utánanéz.


Magára a látogatásra nagyon rákészültünk, ehhez képest nem volt semmi... a sárkányon kívül még ketten jöttek (a két fejű apa?) es 2,5 másodpercig maradtak, aztán mentek is... Persze meg az ajtóból visszaszólt a tűzokádó, hogy a kauciómat a bank rontotta el, de majd Ő... hát Ámen!

Ma már nem volt olyan szép idő, mint tegnap, így elmaradt a délelőtti sétánk. Helyette nekiálltam életemben először tökipompost sütni.Volt segítségem is, Luca. Amint meglátta mit csinálok, hozta is a kötényét, hogy ő is jön tésztát gyúrni :o) Nagyon fincsi lett, legközelebb hozok képet is.
Délután Lotzwil-ban voltunk egy kedves magyar családnál. Az út elég izgalmas volt, hó-eső-napsütés váltakozott. Volt olyan, hogy amikor behajtottunk az alagútba még szépen sütött a nap, amikor kihajtottunk esett a hó...
Mindenféle finomsággal várták a Főnökasszonyt (megjegyzem tőlem nem fogadja el a gyümölcslevet, fintorog meg minden, megkóstolni sem hajlandó). Kapott egy macis hátizsákot és egy kutyust. ( A kutya mindenkit kiütött a nyeregből, mindenhová cipeli magával, még aludni is. )
Nagyon jól éreztük magunkat, gyorsan indulási idő lett. Itthon "meglepetés" várt: nem volt meleg víz. Úgyhogy fogtuk a legnagyobb lábasokat és melegítettük a fürdővizet a tűzhelyen :o)

Luca új bútora

szombat = Kannenfeld park

Tehát ismét a parkban kolbászoltunk.
Viszont most már felkészültebbek voltunk, vittünk fényképezőgépet, és lőttünk pár mókust :)
Volt titkosügynök, aki megfigyel (képre katt és nagyban nézheted)

volt tornázós

fülelős

kukázós hobó

és éhenkórász kéregető

Az a bizonyos hátizsák...

Rheinfal

A hétvégi kiruccanàsunk a Rajna vízeséséhez vezetett.

Ez most rövidebbre sikeredett mint múlt heten, pláne messze nem tartogatott annyi kanyart, viszont nem kevesebb szépséget.

Luca természetesen most először gondolta úgy, hogy nézelődik, és nem alszik az úton, nem úgy a parkolóban. Amint begördültünk, rögvest elnyomta az àlom, úgyhogy kicsit meg elmolyoltunk a kocsi korul mire rávettük magunkat az ébresztőre. összeszoruló gyomorral, és felmelegített ebeddel ébresztettük a Kishölgyet, aki Hàla Istennek jó kedveben volt.  Bedobta az ebedet és indulhattunk is. Belépő olcsó, a körbe épített létesítmény modern, tiszta és minden igényt kielégít.

Dehàt akkor maga a vízesés, az Erika által lőtt tábláról:

23x150 m, 14-17 ezer éves és persze a kis vízhozamú időszakban mentünk.  De persze így utólag belegondolva ha ez a kis vízhozam akkor nem biztos hogy nyár közepén szívesen mennek oda:

Es közelebbről.

Az egész vízesés korul minden szépen ki van építve, de mindez úgy, hogy jól illeszkedjen a környezetbe. A panoráma liftet (az mondjuk nem illeszkedik a természetes látképbe) nem próbáltuk ki, mivel Luca mindenképpen gyalogolni akart, mind a 354936 db. lépcsőfokot megmászni. Hajóra meg azért nem ültünk, mivel csak áprilistól jár. Ennek kicsit örültem is, mert Luca minden mozdulatánál a gyomromba mart valami... Persze O meg bohóckodott tovább. Szóval ide lehet kimenni hajóval és jól lefotózni (a nagy vízhozamú időszakban) a folyót.

 A környék szépségeiben meg egy ideig gyönyörködtünk.

 Aztán eljött a játék ideje. Luca egyből megrohamozta a homokozót és birtokba is vette.

Végén meg benéztünk az ajándékboltba, ahol Kiscsajt elcsábította egy plüss tehén hátizsák (igen az), engem meg majdnem egy bicska. Valami 1500 funkciós, ezen okból kifolyólag több mint fél méter vastag bicska volt (zsebkés?), potom 250 ezer forintnyi frankért :)

Luca hazafele sem aludt, úgyhogy rekord-közeli 15 perc alvással húztuk ki a napot (és semmi nyűglődés).

 

Kannenfeld Park

Szombat délelőtt Gergő és Kispötty játszótérre mentek, ahol a hintázáson és a rohangáláson kívül mókust etettek :o) (Mokkénak küldjük a képeket) Alig lehetett Lucát hazahozni, még itthon is a mókusokat kereste.
Délután egy kedves magyar család jött hozzánk látogatóba, nagyon jól éreztük magunkat. Tőlük tudtam meg, hogy a svájci sulikban van főzés-óra. Nagyon meglepett, de ha jól meggondolom, tényleg hasznos. Elkészítik az ételt, elfogyasztják és utána rendbe szedik a konyhát.
Este Luca két pillanat alatt elaludt, a sok új élménytől nagyon elfáradt.

magyarosch

Köszönet a Magyar, ősi pritamintermesztő nép nevében!

visszavonhatatlanul tavasz van!

Mint a verebek a dróton :)

felesel...

Én: ha nem fekszel le de rögtön, kimegyek és nem jövök vissza

Luca: pá-pá

Gyönyörű napsütés...
délután sétáltunk egy nagyot a Rajna parton és a belvárosban.

Este játszottunk Lucával a nappaliban, ahonnan ő hirtelen eltűnt... Elment a szobájába, felvette a hátizsákját, aztán elindult a bejárati ajtóhoz és közölte, hogy "pápá"! Elkezdett önállósodni? Azt hittük még jó pár évünk van addig... Mindenesetre kértük, hogy azért tízre érjen haza.

Na ezen a hétvégén sem otthon pihentünk.
Íme:

Szóval először Glottertalba mentünk, ami egyetlen dologról nevezetes, mégpedig a:

Szóval ez persze messze nem olyan szép mint a sorozatban, ahol kellőképpen jól van fotózva. De hát mit is vártunk. A falu viszont gyönyörű és nagyon kedves volt. Igazi nemet hegyi házak, gyönyörűen rendben tartott közterek, utak.
Ezek után tovább mentünk Donaueshingen fele, az az erdőn, a hegyeken. Igazándiból az elmúlt időszakban igazan nem mondhatni, hogy nem lettem tapasztalt sofőr, de ez azért nekem is sok(k) volt. Szerpentinek ameddig a szem ellát, szalagkorlat csak mutatóba, és amint 90 km/h alá ment a sebességmérő, mar láttam hogy mennének mögülem... „nyomni kéne testvér!“
Az út közben érintett települések közül talán Sankt Märgen volt a legérdekesebb. Tényleg hajmeresztő szerpentinek vezettek oda, de a varos mégis csodás volt, benzinkúttal (ki és hogy viszi fel a benzint?), és mindennel ami egy kis városkának kellhet.
Az út során a fülünk hol ki, hol bedugult, hiszen kb 200 és 1000 méteres magasság (15 fok és napsütés, valamint fél méteres hó) között  ingáztunk. Végül elértük a célt, Donaueschingent, aminek nevezetessége a Dunaforrás.

Igen, hivatalosan itt ered a Duna (Tiberius császár óta ezt tartják), bar azért érdemes megjegyezni, hogy inkább kb. 1.5 kilométerrel odébb, a Brigach és a Breg folyó találkozásánál indul a mi Dunánk.

Valahogy mégis csodalatos volt ott lenni a forrásnál. A Nemet, Osztrák, Szlovák, Magyar, Horvát, Szerb, Román, és Ukrán emléktáblák békében megfértek egymás mellett. Es meg egy Japán Haiku is szerepet kap a Duna dicsőítésében. Es bar nem nagyon akartunk elindulni, mar csak Luca miatt is ideje volt szedni a sátorfánkat és meglódulni hazafele. Immáron nem a hegyeken át, hanem egyenesen, autóúton… gyorsan :D

beteg?

Luca hétfő éjjelre belázasodott...Aztán kedden nyomott volt, szerdán jól, de a pocakja fajt... aztán hirtelen elmúlt.

Kilátottmarilyet?

(na jó, gyerek, meg én is láttam ilyet már. De akkor is...)