gumis

Téligumi = kell!

Ez egyszerű és logikus. Viszont itt simán gumit nem nagyon találni, csak felnivel együtt.

Azért kinéztem szépet/jót. Sajna a megbeszélt időpontra a kedves eladó végül már eladta a gumikat... még szerencse hogy előtte felhívtam, hogy korábban mennék.

De végül találtam, jó minőségű volt és olcsó... az eladót a telefonba kevésbé értettem, de készségesen felajánlotta, hogy beszéljünk szerbül, oroszul vagy ukránul. Maradt a német.

A gumikat sajna csak egy benzinkúton vehettem át előre megbeszélt, majd még egyszer megerősített időpontban.

A gyomrom kicsit furán viselkedett, amikor mentem a gumikért, nem igazán tudtam mire számítsak. Aztán jött egy kis nyikhaj gyerek, hozta a gumikat (szépek-jók), de hamarosan begördült egy sötétített üveges kocsiban a főnök...olyan vajda szerű lehetett. Tekintélyt parancsoló: Sötét bőr, iszonyat nagydarab (hájas), rengeteg fux, stb... persze cigizik (a benzinkúton) de senki nem mer rászólni, mindenki csak tisztelettel köszön Neki aki meglátja... ismert embertől vettem gumit

Nagyon sokféle, nagyon jó állapotú gumijuk volt, viszonylag olcsón. Úgyhogy nem kértem papírt az eredetéről (féltem, hogy egy lófej, vagy meg rosszabb ló testrész mellett ébredek reggel).

Végül lecseréltettem a kerekeket, de véletlenül egy rossz nyárit pakoltunk be a csere után, úgyhogy még egy kör a szervizbe, majd még egy, mert nem a rosszat vittem vissza...

kollega

van egy kollegám, ma láttam először.

Fél karja van és magának sodorja a cigit.

Le a kalappal!

Sanyi-bá

Igazából igazságtalan voltam Sanyi-bácsiékkal.

Hihetetlen sokat segítettek és nagyon aranyosak voltak. Mindig megkaptuk a lakáshirdetéses mellékleteket a helyi újságokból. Sütöttek sütiket nekünk, és mindenben megpróbáltak segíteni (pl. a bepakolásban). Búcsúzóul kaptam egy jó korsó sört (a korsót ajándékba), Luca meg azt a takarót kapta meg ami a beköltözésnél kinézett magának és ölelgetett.

Azért hiányozni fognak!

Lakast keresünk

Fiatal pár, kisgyerekkel, kutyával.

Minden szép és jó, de szinte lehetetlen...

Bar a Főbérlő bácsi (nevezzük Sanyi bá-nak) igazan nem panaszkodott, de azért látszott rajta, hogy néha szeretné a pincéjét és a garázsát használni... vagy legalább az egyiket. Szóval kerestünk, találtunk. Lakás, de megfelelő, szép, jó környék (pont az erdőre néz) és meg igazan messze sincsen az egyetemtől. A tenyérnyi pókokat leszámítva tényleg egész lakájos.

Innen már csak a beköltözés maradt, meg a bútorok. Na ez volt a nehezebb rész, egy személygépkocsival áthozni amit egy telibe pakolt teherautó hozott, és ezt fel a harmadikra. Hogy mennyi az annyi? 3 szekrény, 1 ágy, 1 kis-komód és 54 doboz... Megtörtént, és még a rendelt bútorokat is össze tudtam rakni, bar néha elvesztettem a fejemet amikor azt sem láttam a szabásminta... vagy útmutató... vagy mi mit akar jelezni... MIIIIT? HOVAAAA? De legalább néhány új káromkodást is kitaláltam!

Pláne a lámpák felszerelésénél, mivel a nappali feliratú biztosítékok lekapcsolása után ereztem, hogy a csillár sajna valaki szerint nem a nappalihoz tartozik. Felvillanyozó felismerés volt.

Megvan, készvan, bent vagyunk!

bürokrácia

Na az van!

Persze nem olyan rossz, de azért van.

Először is a munkáltató mindent tudni akar. Nem csak a születési anyakönyvi kivonatom kell, meg az ilyen-olyan számaim, de meg egy Nemet-Magyar közös rendezésű erkölcsi bizonyítvány is (csendben jegyzem meg azt a kb. 80 órát, amit a Németeknél töltöttem, nem a bűnözésre fordítottam).

Bejelentés és erkölcsi igénylés irány a tanácsháza, ahol... igen, lefagyott a szerver, tehát holnap újra itt. Akkor mar minden ment mint az ágyba. Persze ez az első átmeneti szálláson volt, azután meg a másikon is meg kellett tenni. Adószám igénylésnél egyszer elhajtottak, másodszor viszont a 100 méteres síkfutás világrekordja alatt egy másodperccel kézhez kaptam az adószámom... ennyi.

Biztosítás viszonylag gyors volt, viszont a bankszámlanyitás mar egy kicsit nehezebb. Csak a lakóhely szerinti legközelebbi banknál tehetem meg, oda is időpontot kellett foglalni. De azért ez is meglett és a bankos fiú meg is örvendeztetett azzal, hogy a szemelyi igazolványom kiállító hatóságaról annyit kérdezett: 

"this is the same as the okmaniiroda"?

az, hogy szebbet ne mondjak. Mellesleg az egyetlen ügyintéző volt, aki Németen (esetleg francián) kívül más nyelvet is beszelt. De van bankszámlám, ami azért is fontos, mert semmit, azaz semmit nem rendelhetek meg enélkül. Sem netet, sem lakásbiztosítást, sem... sem!

A HR-nek minden kell, az egyetemi, a tanszéki és a mittudoménmilyen vezetés is akar majd mindenből még egyet... vagy másikat. Szóval küzdök a hivatalokkal...

Utazás (a koponyám körül)

Tehát Németország.
Pontosabban Saarbrücken!

Eldöntöttük, becsomagoltunk (mindenkinek kösz a segitséget), de az albérlet, nos az nem jött össze. Viszont lett egy jófajta átmeneti lakás, így mégis neki tudtunk indulni. A többit majd intézzük kint.

Az úttal alapvetően nem volt baj, megaludtunk Sankt Pöltenben, és reggel nekiestünk az út hátralevö részének. Bírtuk, mindenki jól volt.

Talán csak egy "apró" ijedelem történt, amikor is az autopálya szélén megláttuk a dolgainkat szállito teherautót állni, bal hátso kerék nélkül... De csak előre nézz, ne hátra, meg azért itt tolatni sem célszerü, továbbot intettünk. Majd bevárjuk Őket a lakásnál.

A lakásnál, ami gyönyörű volt... nagyszüleinknek legalább is biztos tetszett volna, minket a sirás fojtogatott. Egyrészt teljesen berendezett, másrészt bár sok nagy szekrény van, minden tele, így még a ruháink is alig férnek el. Harmadrészt "izlésesen" aranyos mütyürök mindenfele... a porcelánoktol a mű virágokig minden... Kb. annyi dolog fért el a lakásban, amennyit a kocsival magunkkal hoztunk... és a teherautó meg várat magára.

Kicsit puhítottuk a főberlőket, hogy hát igen, kicsiket több dolgot hoztunk. Hát szerintük nem baj... szerintünk meg de.

Amikor befutott a teherautó akkor nem tudtam hova kapjak. A főberlő bácsit mossam fel a földről, vagy esetleg segítsek pakolni? Végül inkább segítettem és pár perc... óra alatt megtöltöttük a lakást, a Bácsiek pincéjét valamint a garázsukat is. Jeee-jeee-jeee

De jól fogadtak (főleg mikor mondtam hogy ezt hamar eltüntetem), aranyosak voltak, meg pezsgőt is kaptunk az érkezés örömére. 

utolsó napok a paradicsomban...

Az utolsó hetek nagy rohanása pont olyan volt amilyennek az ember a káoszt elképzeli. Az egyetemen a projektek lezárása, további feladatok tervezése, leadása és persze a könnyes búcsúzkodás mind a kollegáktól mind a régi és az újonnan szerzett barátoktól meggátolta a jófajta bejegyzések elkészülését.

Viszont így majd egy évvel később készül egy címszavas összefoglaló. Aki és ami kimarad az nem méltánytalanságból hanem az öregedés előrehaladása miatti memória kopásnak tudható be.

Tehát:
Volt Anyu is még kint, Vele elmentünk még egyszer a Duna forrásához és mászkáltunk sokat.

Voltunk kis konferencián, előadtam majd a genfi tó környékén garázdálkodtunk sokat. Ebből megtanultuk hogy Lausanne-nak is vannak lepukkant részei, amit eddig Svájcban nem láttunk. Valamint hogy Montreux a világ egyik legszebb helye :)

Brigiéknél búcsúlátogatásunk nem búcsúlátogatás lett... Feri meglátta a kocsi gumijait és megjegyezte, csak öngyilkos merénylőknek ajánlott ilyen autóval elindulni. 

Jöttek Apuék és elvittek egy jópár cuccot, így "csak" padlótól tetőig lett kicsiautó megpakolva a hazaútra. Alig kellett pár köbméter játékot/használati eszközt kitenni...

Hazafelé megálltam a Chiemsee (alias Bajor tenger) partján megaludni, ahol nem találtam nyitva semmi helyet egy kis életmentő sör vételezésére, így csendesen sírtam magam álomba.

Megérkeztem....