Fribourg

Ma irány Fribourg, vagy ahogy a németek mondják Freiburg. De ez nem a német, hanem a svájci Freiburg, természetesen.

A város több szintes, hihetetlenül szép sziklák között terül el, és össze-vissza át van vágva hidakkal. Magasak, alacsonyak, több szintesek...

Először a szent Miklós székesegyházba mentünk, ami a befejezetlen tornyáról híres.

Belül a sírbatétel egyszerűen lélegzetelállító, de az egész templomot valami nagy elegancia és komorság lengi be.

Aztán elsétáltunk a városházához, amellyel szemben áll egy öreg hársfa. a történet szerint a murteni csata után egy katona elfutott Fribourgig, megállt itt annyit mondott "győztünk" összeesett és meghalta magát. Furcsa, volt egy kis Deja vu érzésem valami görög párhuzamra hajazva.
Elsétáltunk a berni hídig, ami egy fedett fahíd, gyakorlatilag alig szélesebb egy kocsinál, de gyalogos és buszforgalom is van.

Volt itt még egy fura dolog... Egy angyal, pókhálóba gabalyodva, és a pók...

Még meglátogattuk a Murteni városkaput, amiben belül állítólag az Alpesi klub tagjai gyakorlatoznak... hogy ez mit takar azt nem tudom, feltételezem falmászást... vagy piálást. Ez a második szimpatikusabb és bizonyos mértékig hasznosabb is, hiszen közel a Bernát hágó, és ha az ember összeakad egy lelkes Bernáthegyivel, aki meg akarja tömni a hordójából rummal, jó ha kellőképpen kigyúrt az ember mája...

Dornach

Valamelyik nap kaptunk egy újságot, benne a Bázel környéki látnivalókkal.

Elmentünk Dornachba, egy szép középkori várat megnézni, és a környező erdőkben sétálgatni.
Meglepő, hogy itt lépten-nyomon mindenhol volt grillező, illetve táborhellyel is tele volt a környék. Ide járnak ki az emberek hétvégén pihenni, piknikezni.

A vár ismét nem volt babakocsi kompatibilis, de hát így mégis egyszerűbb mint a magasban a szabadon engedett Lucával...

Az erdőt már saját lábán fedezte fel Kiscsaj, ezt nagyon élvezte, csak mindig le akart térni az útról... Ezt pedig már Piroska óta tudjuk nem éppen jó dolog. Pláne a figyelmeztető, kígyós tábla miatt nem akartuk messzire engedni.

Közben minden bárányt és tehenet külön megnéztünk, és örültünk is Nekik hogy beheheheh és búúúúúú.

kis kultúra a nyaralásról

Előre is bocsánat... kultúra!
Velencei galéria a szuperhősök különleges életéről, vagy mi... (a minőség a titokban fotózás sara)

nyaralás - 4

Összepakkoltunk, berakodtunk a kocsiba és irány haza.

Most pont jókor indulhattunk, mert nem volt dugó, szinte sehol az olaszoknál. A hataron kicsit beállt a forgalom, érthetetlen okokból, mert magán a határállomáson már folyamatos volt a haladás.
A hegyekben szembe sávban valami nagy baleset lehetett, mert teljesen lezártak egy alagutat, csak a tűzoltók dolgoztak bent... sok-sok kilométeren keresztül álltak a kocsik. Talán nem kellett volna gúnyoskodnom a várakozókkal, hiszen hamarosan mi is megérkeztünk a Gothard-alagúthoz... és vártunk 2 órát. Azért ez a kétszer egy sáv 17 kilométeren keresztül, rendesen lelassítja az autópálya forgalmat.

Az alagútban egy kamion jött szembe, alig pár centire volt a teteje a plafontól, és nyomta a gázt a megengedett sebességgel. nem érdekelte hogy mennek előtte. Azért ez kicsit ijesztő volt.

nyaralás - 3

Ma Velencébe mentünk. Ismét csak részeiben hagyatkozva a csoda navigációra, úgyhogy sikerült odatalálnunk.
Egy Fushina nevezetű helyről indult a hajó át, de sajna pont lekéstük az óránként járó hajót, így körülnéztünk... nem kellett volna, mert bár van kemping, hajó, stb., de a környék az ipari és koszos.

Mindegy egyszer csak megérkezett a hajó, és a sok birka a babakocsit kerülgetve, azon átlépve, vagy éppen arra rá, tülekedett, hogy le ne maradjon róla. Mindenesetre betömörültek elénk és csodálatos módon végül fel is fértek... mint ahogy mindenki, sőt a babakocsival mi is. Meg ülőhely is jutott...

Aztán indulás és jó félóra utazás után érkezés Velencébe, a Zatterrere. Közben megnéztük a helyi benzinkutat:

Elindultunk rögvest az akadémia irányába, csak azt felejtettük el, hogy Velence pont azoktól a dolgoktól csodalatos, amik miatt nem lehet akadálymentesíteni... De hónom alá a babakocsi, vagy időnként Erikával ketten emelve vittük lépcsőről lépcsőre, hídról hídra. Kiscsaj nagyon élvezte a sok vizet körülötte, a sok embert, a forgatagot. Átmentünk az Accademia hídon, és irány a Szent Mark tér. Itt kicsit fellélegeztünk, a kis utcák és a rengeteg turista után kiérve a nagy térre.

csúcsforgalom

Körbenéztünk, és a kisebb utcákon, rejtett sikátorokon át elindultunk vissza a hajóhoz. Pár eltévedés után (nem, nem vettük elő a GPS-t) visszaértünk és hamarosan megérkeztek a birkák is.

Még a hajó érkezése előtt, kiálltak a mólóra, rögtön az 5 nyelven íródott "Kérjük ne álljon ide a hajó érkezéséig" tábla mellé. Aztán az érkezők kiszállása közben megpróbáltak feljutni a hajóra, és ismét sikerült felférniük... mint mindenkinek, hiszen visszafele a hajó max 10 %-ban volt tele...

Fushinan(-ban) visszaszálltunk a kocsiba és irány Lido di Jesolo, hogy egy kicsit fürödhessünk a tengerben is.
Luca teljesen el volt ájulva a tengertől. A sós vizet csak úgy nyomta be (sóhiány?) és sarazott sokat. De sajnos menni kellett vissza, hiszen lassan beesteledett.

Persze közben megtaláltam az igazi nekem való szállodát:

Még egyszer bepalizott a GPS, és a nem létező úton le kart vinni, de hat az továbbra sem volt ott, úgyhogy ismét egy kellemes 40 km-es kitérővel visszajutottunk a szállodába.

Nyaralás - 2

Ma elmentünk Veronába.
Ma nem követtünk el hibát.
Ma kikapcsolva felejtettük a GPSt.

Verona szép igazi olasz város, igazán sok turistával. Persze sikerült esős időt kifogni, de nem is vártunk igazán jobbat a tegnapi szerencsétlenkedés alapján.
Itt van az egyik legnagyobb római kori aréna, ahol többek között gladiátorküzdelmeken szórakozhatott a nagyérdemű. A mai kor gladiátorai, nevezzük egyszerűen csak turistának őket, tovább vitték a szép hagyományt és vérre menő harcot vívtak hogy előbb juthassanak be mint mások... volt aki sikeres testcselt, elterelő hadműveletet, vagy agressziót vetett be, hogy leelőzze Kispöttyöt, ezt a majdnem 2 éves ellenfelet. Hát hagytuk, játszadozzanak csak tovább, mi kivontuk magunkat a harcból, és így bár be nem jutottunk az arénába, de emelt fővel távoztunk.
Egyébként is már le volt zárva az aréna nagy része, mivel hamarosan Zucchero papa játszik itt.

Elmentünk Juliska erkélyéhez is ahol állítólag Rómeójával dumáltak egy hűvös estén. Persze itt megmozdulni sem lehetett, Lucát továbbra is ellenfélnek tekintették a turista bácsik és nénik, így gyorsan mi is felírtunk egy szerelmes üzenetet, az amúgy is teleírt falra és továbbálltunk.

 
Megnéztük  a közeli.... ahol épp piac volt, telis-tele jobbnál jobb dolgokkal... csak nem nekünk. Pedig igazi turistacsalogatónak szánhattak. Ettünk egy jó gyümölcssalátát, majd be a kocsiba és irány vissza a Garda tóhoz.

Egy kellemes vendéglő előtt lassítottunk, ami elég is volt a kint ülő, kicsit pityókás, de annál aktívabb talján úriembernek, hogy odarohanjon, félreállítson és beinvitáljon minket. Hosszasan beszélgettünk vele, ami azért is volt különleges ínyencség, mert Ő csak olaszul beszélt, mi meg kevésbé. De nem bántuk meg hogy itt ettünk!!!

Aztán, mivel az ég még nem tisztult ki, elmentünk a közeli akváriumba cápákat nézni.
Hát hogy még egyszer kialvatlan gyerekkel sötétbe, zajba és tömegbe nem megyünk, az hétszentség!
Igen, Luca kevéssé élvezte a helyet, vagy túlontúl is élvezte. Fáradt volt, figyelmetlen és mégis mindenhova egyedül akart menni. De azért sikerült körbejárni, miért is ne sikerült volna, hiszen kisebb volt mint az otthoni tropikárium. Egy nyeszlett cápa volt a távolban, teknős egy darab sem... A fókák szerintem benyugtatózva sodródtak az árral és max kb. 15-féle halat variáltak a megszámlálhatatlan sok akváriumban.
Ami viszont kivételes élmény volt a DaVinci féle medúza terem. Különböző medúzák oszlopakváriumokban, különböző, erős színekkel megvilágítva. Ez gyönyörű volt.

Aztán mentünk tovább. Kicsit autóztunk a tó körül, míg Kiscsaj aludt egyet, majd hazatértünk Brenzoneba és irány a medence. Ahogy azt a hatalmas vizet Luca élvezte... A kacsás úszógumiban, vagy éppen anélkül "úszva" hihetetlenül szerette a vizet. De mikor kezdett a levegő is hűlni, a víz meg amúgy is csak 21 fokos volt megpróbáltuk kiszedni Lucát a medencéből. Bár reszketett, úgy fázott Ő nem volt hajlandó kijönni.

Nyaralunk -1

Hát eljött az idő hogy nyaraljunk egy jót. Irány a Garda tó.
a 4-5 órás utat viszonylag gyorsan, 8-9 óra alatt meg is tettük.

Először a  Gotthard alagútnál akadtunk be, de ez érthető volt mivel nem akarták egyszerre beengedni a forgalmat a 17 km hosszú alagútba, talán a balesetveszély miatt. Mondjuk elgondolkodtam kinek és hogyan juthatott egyáltalán eszébe ezt az alagutat megcsinálni?

-Te Józsi legyen alagút
-Béla ez 17 KILÓMÉTER!!!
-ühüm...és?

Persze ez nem egy négyesmetró, úgyhogy végül azért csak megcsinálták.

Aztán egész jól haladtunk az Olasz határig, ahol is kiderült hogy bár sokba kerülnek az olasz autópályák, errefelé csak a fizetőkapuk működnek igazán... Mindegy egy idő után elzsibbadt az agyam az idegeskedésben hogy a 80-as táblák monotóniáját csak elvétve töri meg egy-egy 60-as tábla, vagy fizetőkapu. De befutottunk Milánóba... bár ne tettük volna. Itt beálltunk egy jó 4 km/órás tempóra, amivel huzatot ugyan nem kaptunk, agyérgörcsöt viszont annál inkább!
Én egyáltalán nem lettem ettől ideges, és Erika biztos hogy nem is ezért ült inkább hátra a gyerekhez...

Na de mi is az a 3 óra csigatempóban, ha olyan gyönyörű tájakat láthat az ember, mint Milánó szegényes külvárosa és ipari negyede. A kémények és a levert vakolatú tűzfalak csodálatos bujasága, harmóniában a szalagkorlát és a szögesdrót rozsdás fémességével...

De kiszabadultunk és már nem volt sok hátra. Vagyis nem lett volna ha nem hallgatunk a GPS-re... így viszont szegény szerkezetnek nem lett sok hátra. Valószínű annyira új program lett rátelepítve, hogy talált egy olyan utat ami eddig még soha nem létezett, és persze leordította a fejem ("letértél az útvonalról") amikor nem szakítottam át a szalagkorlátot és hajtottam a csodálkozó tehenek közé. De aztán jópár kilométerrel, néhány anyukaszídással és megannyi újratervezéssel később csak beértünk a tó mellé és a rövid, egyenes tó melletti utat elhagyva a GPS irányításával a hosszú, kacskaringós hegyi szerpentineken megérkeztünk a szállásra.

Hogy valami jó is legyen, a szálloda tiszta, tágas és gyönyörű, rögvest a tó partján. A személyzet kedves, segítőkész. Meg egyáltalán minden tökéletes.