végre eljutottunk Zürichbe

Egy kellemes vasárnapi ebédre voltunk hivatalosak Erikáékhoz, amin persze Luca próbálta magához ragadni a főszerepet. Ebéd után megpróbált belemászni egy vödör vízbe, közben egy ásót szemelt ki legjobb játéknak... majd végül kiegyezett egy lavórral, és pár másik, nem éppen játéknak készült dologgal.

De idővel még így is el tudtunk indulni a bankfővárosba.
A pályaudvar közelében álltunk meg, és bár Zürich nem a legtisztább svájci város, és talán maga a pályaudvar sem a legszebb része Zürichnek, de azért messze nem volt a vasút környékén, a Budapesten oly szeretettel megszokott hányás és húgyszag. A szívem megszakadt, ezek hiánya miatt... eddig csak sejtettem, most már tudom: itt nem tudnak mulatni az emberek!
Mindegy is, maga a pályaudvar három (!!!) szintes, mindenhonnan vonatok tömege indul és érkezik, és olyan mennyiségű ember fordul meg ott, hogy az elképzelhetetlen.

Sétálgattunk a Limmaton át, a kis sétálóutcákban. Ahol aztán hirtelen tehénveszélyre lettünk figyelmesek:

Imre előkerítette Lenin lakhelyét is nekünk, s mindenki szemében könnycseppel, mormolva dúdolta: "Szövetségbe forrt, szabad köztársaságok: A Nagy Oroszország kovácsolta frigy..."

De hát nem időzhettünk többet a nagy ember korai lakhelyénél, főleg mivel kocsmákkal és prostikkal van a környék körülvéve, hát a gyertyagyújtás előtt leléptünk, nem vártuk meg míg besötétedik.

Irány a Grossmünster (rögvest Lenin után ez erős váltás...) igazán gyönyörű, és a kilátás is az egész városra. mint kiderült eredetileg a korai 800-as években épült... hát nem nem egy mai panel, az biztos. Sajnos itt is, mint a világ felkapott helyein rengeteg turista, így elég kevéssé éreztük az áhítatot a templomban.
Átmentünk a Frauen Kirchebe, ami már protestáns templom, de "szerencsénkre" csak a mai napon a látogatás szünetelt. Pedig itt az ablakok közül volt amelyiket Chagall festett, ezt mindenképpen meg akartuk nézni. így jártunk.

Leültünk a Zürichi tó partján egy kicsit, megnéztük a vízi rendőrség, orvhalászok elleni akcióját... na jó erős túlzás, csak szépen megkérték az ott horgászó srácokat, hogy ezt máshol folytassák.

Aztán még egy séta a tóparton, ahol rengeteg utcazenész szórakoztatott minket, akiket mint Imre mesélte ki akartak innen tiltani. Ez viszont közfelháborodást váltott, ki mivel ezek a "mutatványosok" hozzátartoznak a városképhez. Viszont addigra Kiscsaj már elfáradt és megéhezett (úgyhogy lenyúlta az anyja fagyiját).

Hazafelé a Svájci Nemzeti Bank előtt sétáltunk (sehol egy útfelbontás ahol bemászhattunk volna alul), és a világ egyik, ha nem a legdrágább utcáján.
Itt Luca, hozzáértő Nőként rögvest megtalálta a neki való aranyrögöt:

Megnéztük az órákat és ékszereket, de sajna az értékes darabokat hétvégére beveszik a kirakatból és vacak 10-15 millió forintért nem igazán találtam a fogamra/karomra való órát.